Csoportos Kirándulások Londonból!!!

Ha szeretnéd felfedezni Anglia, Skócia és Wales lélegzetelállító tájait, vagy régi álmod, hogy eljuss Párizsba és Amszterdamba, akkor jó helyen jársz, hisz számtalan túránk közül válogathatsz!

seals-580x305_62764a.jpg

 

Norfolk

Ezen a két napos kiránduláson a Kelet-Angliába, az Északi-tenger parjtához látogatunk el. Egy hajótúra során természetes élőhelyükön találkozhatunk fókákkal, elmegyünk két tengerparti városba, Hunstanton-ba és Cromer-be, egy harmadikban, Great Yarmouth-ban pedig a szállásunk lesz. Alkalmunk lesz betekintést nyerni egy középkori kastélyba és kertjébe, valamint meglátogatjuk Norwich városában a várat és a katedrálist. 

 

hunstanton_beach.jpeg

 

Hunstanton

Reggel indulunk Londonból és első állomásunk Norfolk-ban máris az Északi-tenger partja lesz. Hunstanton híres a csíkos sziklás partvonalairól és arról, hogy ez az egyetlen város a keleti parton, ahonnan a napnyugtában gyönyörködhetnek az itt élők. Egy Sealife is található itt, amiben egy fóka-kórház is működik.

 

cromer.jpg

 

Cromer

Ezután megállunk még Cromer-ben, mely szintén egy tengerparti kisváros, majd Norwich felé vesszük az irányt, ahol megcsodáljuk a híres Norwich Castle-t és a katedrálist.

 

norwich_castle.jpg

 

Norwich Castle

Norfolk központi települése Norwich, mely egykor Anglia leggazdagabb és legnagyobb városa volt. A várat Hódító Vilmos építtette 1067-ben, kényszermunkára fogva a helybelieket. Ma múzeumként működik, benne ezüst, üveg, porcelán műtárgyakat és régészeti leleteket láthatunk.

 

norwich_cathedral.jpg

 

Norwich Cathedral 

A norwich-i katedrális nem sokkal a vár után, 1075-ben épült, gyönyörű példája a normann építészetnek, főoltára a legrégebbi az egész országban. 96 méter magas tornya a második legmagasabb Angliában, a Salisbury Cathedral után.

 

great_yarmouth.jpg

 

Great Yarmouth

Norwich-ból Great Yarmouth-ba kocsikázunk, mely az egyik leghíresebb üdülőváros országszerte és ahol a szállásunk is található. Az egykor hering halászatáról híres város már az 1700-as évek vége óta kedvelt úticél, melyhez 25 km-es, homokos partszakasz tartozik. A város nyaranta a szórakozás fellegvárává változik. Showműsorok, fesztiválok, óriási hullámvasút – itt minden a jókedvről, a mókáról és természetesen a családokról szól, akik a város látogatóinak többségét alkotják.

 

blickling_estate_1.jpg

 

Blickling Estate

Másnap reggel a szállásunkat elhagyva Blickling felé vesszük az irányt. A Blickling-birtok egykor a Boleyn család tulajdonában volt, úgy tartják, VIII. Henrik kivégzett feleségének, Boleyn Annának a szelleme ma is itt kísért, annak ellenére, hogy a házat a 17. században teljesen újjáépítették. A ház galériája, könyvtára és kertje is lenyűgöző.

 

seal.jpg

 

Blakeney Point

Kirándulásunk fénypontja következik. Norfolk apró települései közül a legszebbnek mondott Blakeney egy bájos, tengerparti falu, ami elsősorban fókakolóniájáról szerzett magának hírnevet. A megye több pontján is lehet látni ezeket a ritka állatokat, de legnagyobb számban itt élnek. Egy 1 órás hajótúrán veszünk részt és reméljük, hogy sikerül egy-két szuper képet csinálni róluk.

Innen indulunk vissza Londonba, ahova az esti órákban érkezünk meg.

 

Találkozási Pont:

Stockwell Underground Station

A Northern Line (Fekete) és a Victoria Line (Világos kék) vonalán.

Az egyetlen metró-kijárattól balra a kis sétáló utcában, a Sainsbury's előtt, a Costa kávézóval szemben.

Post code: SW4 6SZ

 

Igény szerint 'door to door' szolgáltatást tudunk biztosítani, ezt legkésőbb a kirándulás előtti héten jelezzétek.

A túra ára: £90/fő. Ez az összeg nem tartalmazza a szállást, amely £28/fő, valamint a belépőket:

A fókanéző hajótúra Blakeney-ből £12 felnőtteknek és £6 gyermekeknek.

Belépő a Norwich Castle-be: £8,8 felnőtteknek, £7 a gyerekeknek, illetve a Blickling Estate-be felnőtteknek £13,55, gyermekek részére pedig £6,75.

Ha jelentkezni szeretnél erre a kirándulásra, hívd Mecseki Tamást a +447462574920 -as telefonszámon, vagy írj Neki a Facebookon.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 16
Heti: 89
Havi: 182
Össz.: 29 250

Látogatottság növelés
Oldal: _Norfolk
Csoportos Kirándulások Londonból!!! - © 2008 - 2024 - londontura.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »